Napok óta mondogatom, hogy jó lenne írni egy frissítő, energetizáló limonádéról, italról ebben a rekkenő hőségben….de mikor máskor jön az inspiráció, ha nem akkor mikor éppen beborul az ég és remélhetőleg esni is fog végre.

Mindenki tudja, hogy levegő nélkül nagyon rövid ideig bírjuk, és második legfontosabb „táplálékunk” pedig a víz, hiszen testünk legalább 75%-ban vizből áll. Ezt szeretjük elfelejteni.
Közhely már, hogy nem öntözzük colával a virágainkat, nem lenne jó vége, mi magunk pedig mindenfélét iszogatunk…

Arra is hajlamosak vagyunk, hogy mindent azonnal akarjunk, megszoktuk vagy megszoktatták velünk, hogy csak emeljük le a polcról a sokszor színes, mindenféle „ÜDÍTŐT”, vagy csak nyitjuk a hűtőt és már töltjük is a poharunkba a kész innivalót. De valóban inni való?
Ebben az instant világban lehet gondolunk rá, hogy jó lenne valami normálisat inni főleg ilyen nagy melegben, hisz fontos lenne a szervezetünknek lehet ott a citrom, méz, talán zöldell akár a legkisebb lakás ablakában is a menta, citromfű, zsálya…levendula a cserépben, de hányszor állunk fel és készítjük el valóban a tényleg ÜDÍTŐT?

Erre invitállak most, ha borúsabb, vagy ha napsütéses az idő, hogy készíts most magadnak ízlésed szerint valami igazán frissítőt, élőt, táplálót, életet adót.
Én egy citromos, mézes, levendulás, mentás limonádét készítettem, a kertben szedett növényekből, ez látható a képen. De zsályásat, méz nélkülit….stb-t is készíthetsz, amihez épp kedved van.
Tényleg pár perc az egész. És vajon mit teremtene mindez az életedben, testedben ha szokásoddá tennéd és nap, mint nap ezzel táplálnád önmagad?
Egészségedre!
Ádám Anna coach, táplálkozási tanácsadó






