Hogyan és mikor találkoztam én az Etka jógával?

Hogyan és mikor találkoztam én az Etka jógával?

1988-ban ültünk a tévé előtt, otthon, néztük az aznapi adást 🙂 , vártuk Vitray Tamás esti műsorát, a Tereferét. Mindig érdekes, különleges emberek voltak a vendégei. Így volt ez aznap is.

Két idősebb hölgyet invitált be, a Benke nővéreket, akkoriban még Etának szólítva Etka anyót, 70 év körül voltak már mindketten. Emlékszem, mintha csak tegnap lett volna odatapadt a szemem a képernyőre, levegőt is alig mertem venni, tornáztak, spárgáztak, Marika fejen állt, Etka hangja csengett, életerősek, vidámak voltak…akkor ott azon az estén kimondtam magamnak, megfogadtam, hogy ha én egyszer öregasszony leszek, ilyen öregasszony akarok lenni. És PONT. Innentől kezdve valami megváltozott, akkora hatással volt ez a riport rám. Nem beszéltem róla senkinek, hallgattam, mert magam körül nagyrészt nem ilyen idősödő embereket láttam, egyáltalán nem. Titokban kutatgattam édesapám könyvtárát, böngésztem, hátha találok valamit, olvastam, tanultam, kerestem.

Közben teltek az évek, sokfelé költöztünk, laktunk és mindenhol kerestem, hogy hátha találok a közelben Etka jóga foglalkozást, de nem találtam.

Ismét sok év telt el…időközben megszülettek a gyerekeim, így még inkább megfogalmazódott bennem az igény egy életerővel teli életre. És egy szép napon kis fehér, kb 10X10-es kis szórólap lapult a postaládánkban, hogy Gárdonyban Etka Jóga foglalkozások indulnak……..mondanom sem kell mennyire boldog voltam, jobbkor nem is jöhetett volna ez a lehetőség. Ott voltam a következő alkalmon.

Az első foglakozás után más emberként, más tartással léptem ki Dinnyés Ági Etka jóga oktató órájáról, mint ahogy másfél órával azelőtt bementem.

Innentől kezdve gyorsított tempóban alakultak a dolgok, egy hónap múlva már elkezdtem Budapesten az Etka-Jóga rekreációs Egyesület szervezésében induló oktatóképzést…akkoriban még Etka anyó részvételével.

A folytatás már ismert ….a szerelem most is tart.

Az öregasszonykodás még várat magára….de bízom benne, hogy majd egyszer tényleg ilyen öregasszony leszek.

Az 1988-as Vitrays videót ITT tudjátok megnézni.

Etka Jóga oktatóképzés 2012-ben, Etka anyóval