Mindenért fizetünk így vagy úgy. Amit nem pénzben fejezünk ki, azért is fizetünk. Sőt!
Ha vásárolunk a boltban, üzletekben vagy akár online legtöbbször mérlegelünk, jól megnézzük mi menyibe kerül, mennyit vagyunk hajlandóak fizetni érte, mennyit ér meg nekünk.
Igyekszünk nagyon tudatosak lenni.
Biztos sokan emlékeznek még azokra az időkre, mikor a piacon még szinte kötelező volt az alkudozás, vagy az árus jókedvűen a vásárló után kiabált, hogy „vigye el drága…ennyiért.”. És lehet visszafordultunk, hogy rendben, ennyiért elviszem, így már megéri.
De mi van az életindőkkel, életerőnkkel?
Megnézzük-e mennyit adunk egy vitáért, veszekedésért, hány másodpercbe, percbe kerül egy undok tekintet, egy mérgező szó, amitől aztán napokig nem tudunk szabadulni. Mennyit fizetünk a piszkos kis játszmákért, undokságokért amikbe belemegyünk, benneragadunk akár évekre, évtizedekre?
Mennyit adunk egy-egy hazugságért, elhallgatásért, megcsalásért az életünkből? Mennyit fizetünk az életidőnkből? Mennyibe kerül ez nekünk?
Alkudozunk-e, hogy hoppá ennyit ez nem ér. Mérlegelünk-e?
Vagy föltesszük-e a kérdést, hogy egyáltalán egyetlen másodpercet is megér-e ez az én életidőmből, életenergiámból?
Azt tapasztalom, hogy úgy sáfárkodunk az életidőnkkel, mintha végtelen lenne, lehet szórni minden percét, napját, évét miközben mindenki mélyen jól tudja, hogy ez nagyon nem jó így.
És igen, még az is lehet, hogy életünk tényleg végtelen, de a tegnapi elherdált pillanatot, életidőt semmi sem adja vissza.
Mit gondolsz lehetne másképp? Szerinted?
Vagy jó úgy ahogy van, azt legalább már megszoktad, ismered, belaktad?
Én biztosan tudom, hogy lehet másképp!
„A szabadság az egyetlen valóság.” Feldmár
