Egy erdélyi műsorban láttam egyszer egy mézeskalács készítővel készült riportot. Magávalragadó volt, ahogy a hölgy mesélt, közben mesteri módon díszítette rajzolta, írta a mézeskalács formákat. Majd egyszercsak előkerültek az ősi, hagyományos formák mellett az Opel és Dacia feliratú mézeskalács autók, a harsány színek. A műsorvezető fiatalember bátorkodott megkérdezni, hogy mivel fest, színez? A kereskedelemben kapható színezékekkel-volt a válasz, majd jött a magyarázat, hogy megpróbált már természetes, natúr növényi színezékekkel is, ő azt jobban szeretné, és hiába magyarázza a vevőknek, hogy az mennyivel jobb, azt nem veszik meg, az nem tetszik a vásárlóknak, azt nem tudta eladni-a harsány, „szebb”színeket, formákat keresik.
Ti hogyan gondolkodtok erről a jelenségről?
Megmaradni azoknál az elveknél amit ti gondoltok követendőnek, vagy csúszni lefelé az elvárásokig, vagy van arany középút?
Lefelé menni süllyedni mindig könnyebb, ahhoz nem kell erőfeszítés. Ahhoz, hogy a víz felszínén maradjunk, ahhoz kell.
Meddig érdemes például a kapcsolatokban, legyen az párkapcsolat, baráti, családi vagy bármilyen „lefelé” menni, alulválasztani ? De akár táplálkozásban, mozgásban, programok választásában stb…?
Hol van az a pont, ahol lehet, hogy már észre sem veszed, hogy benne vagy egy helyzetben?
Mennyire működik ez?
Egyáltalán működik?
És mennyire könnyű ez neked?
Vagy inkább frusztráló, gyomorszorító?
És milyen más lehetőségeink vannak, mindezen túl?
