Kompromisszum és a mókusok

A konfliktusokról, kapcsolatokról, a kompromisszumról, a kuktáról és a mókusokról…

 

Múlt héten végzős lányom szülőiértekezletén voltam, ahol kiderült, hogy elég zűrzavar támadt a diákok körében a szalagavató megszervezésével kapcsolatban és számos vita robbant ki a tánc és ruha körül. Volt egy csoport akik bordó lila kombót akartak, mások a klasszikus fehéret, vagy halvány színeket preferálták volna, és volt aki a mellett tette le a voksát, hogy mindenki maga válasszon, színt formát főleg a mai gazdasági keretek között-én inkább úgy mondanám, hogy ebben a tudatosodó világban éber vagyok arra, hogy mire költök-, mert fölösleges pénzt adni valami olyan ruhára amiben feszengeni fog, amiben nem érzi jól magát, ami nem áll jól, amit soha többé nem fognak felvenni.

Végül a bordó lila kombó kisebb csoport győzött-amin persze sokan felhördültek, hogy egy vendéglátós osztályban a pincér bordó még elmenne…de látszatra mégis mindenki elfogadta.

 

De ahogy várható volt, a csoportdinamikát látva jött a következő zsákutca a tánc maga, hogy az hogyan legyen mivel kevés a fiú az osztályban…..szóval tartott már egy ideje a téma, a vita a gyerekek és a szülők között is és ekkor jött a szülői értekezlet, amin mondanom sem kell, de nem lettünk okosabbak.

 

Bennem viszont felmerült sok-sok kérdés, hogy mit tehetünk egy ilyen helyzetben?

Mit tehet a szülő, a diák, a tanár?

És mit tehetünk, ha mindez nem egy osztályközösségben történik, hanem mondjuk egy házasságban, párkapcsolatban, családban, vagy munkahelyen?

 

Évtizedekig mosták az agyunkat, hogy kompromisszumot kell kötni, képesnek kell lennünk kompromisszumokra. Persze, persze…tudom én hát valahogy el kell döcögnie minden házasságnak, párkapcsolatnak, munkahelynek, iskolának, közösségnek-ha már együtt vagyunk valamiért.

 

De mi van, ha mindig ugyanaz a fél, ugyanaz a csoport köt kompromisszumot?

Mi van, ha mindig a férj akarata győz? Ha mindig a feleségé az utolsó szó? Vagy egy osztályközösségben mindig ugyanaz a diák, vagy egy kisebb csoport tolja végig az akaratát?

Működik ez? Működhet ez bárkinek főleg hosszabb távon?

 

Volt szülő aki már a szülőin jelezte, hogy az ő lánya bizony keserű szájízzel fog részt venni a szalagavatón, de persze részt vesz, mert hát egy van az ember életében.

Ha kompromisszumot kötünk folyton, ha megalkudunk, mit teremt az az életünkben? Hogyan érezzük ettől magunkat? Milyen egy ilyen kapcsolat? Hogyan reagál erre a testünk?

És szintén felmerült bennem, hogy akik folyton végigviszik az akaratukat azok életében mit teremt mindez? Főleg, ha gyerekekről van szó.

És még egy kérdés….miért csinálják ezt, miért van erre szükségük, hogy ŐK, ŐK és Ők? mi van e mögött a viselkedés mögött? és még amögött és amögött? Ha lehántjuk a hagyma héját vajon mit találnánk?

 

És mit teremt egy ilyen működési dinamika akár egy párkapcsolatban, vagy osztályközösségben-mindenkire vonatkozóan?

 

És most jön a kukta. Fogjuk a kuktát és nyomjuk rá jó erősen a fedelét, leszorítjuk. Kész. Végeztünk. Váltsunk témát. Beszéljünk mondjuk a menüről.

De megsúgom robbanni fog, lehet hamar, lehet csak évtizedek múlva, egy-egy bennfelejtett, és fertőzésnek indult szálkaként az ember lelkében.

És ott a kedvencem Burger Anikótól.

 

Fogjunk kukoricaszemeket, vessük el szépen őket. Öntözgessük, locsolgassuk, gondozgassuk, nézegessük. És egy szép napon lesz belőle MÓKUS!

Nem, nem lesz. Ha már ott a gyomorgörcs, a konfliktus, a probléma, az unalom-bármi-amit érzékel mindenki, abból bármennyire szeretnénk nem lesz mókus. Nem lesz boldog házasság és még fantasztikus szalagavató sem.

Persze azonnal felüti a fejét a jó öreg kognitív disszonancia. És mondhatjuk, hozhatunk egy hallgatólagos, közös, kollektív megállapodást, ki is posztolhatjuk, hogy ez márpedig egy csodaszép, eleven, fürge Mókus!-mert hát mégiscsak egy házasságom, párkapcsolatom, egy szalagavatóm van…stb az már csak tökéletes lehet. Lehet szerepet játszani, jó ideig.

 

De mit teremt ez az életedben, a testedben?

Itt lehet sorolni a saját válaszokat….

Én azt javaslom, hogy ha ilyen helyzetben vagy tegyél fel kérdéseket:

 

És így a vége felé Feldmárt idézném, akinek több, mint 50 év pszichoterápiás gyakorlata van emberekkel:

„Ha két embernek ellentétes álláspontja van, és az egyik azt mondja, hogy inkább cselekedni kell, vagy inkább hallgatni, elzárkózni, a másik fél, meg azt, hogy beszélgetni kell tovább, akkor szerinted az utóbbinak mit kell csinálnia?

-Menekülnie kell, hátat kell fordítania, el kell mennie. Megint csak a valóságot érdemes tetten érni. A valóság az, hogy ahhoz, hogy valami történjen, két IGENre van szükség, és a legjobb esetben két lelkes igenre. ABBÓL LEHET VALAMI. De ha egy igen-vagy akár több is-van, és egy nem, akkor vége. A Nem hatalmasabb, mint az igen. Én akármennyire is igent akarok, ha van egy nem, akkor el kell mennem onnan. Az az egy nem véget vet az egésznek. És számomra még az is ugyanazt jelenti, ha valaki vonakodva mond igent. Akkor is vége, menjen inkább a fenébe. Nincs megoldás.”